Így magyarázkodik az utasokat levágandó pulykákhoz hasonlító BKK-vezér

Walter Katalin példákat is felsorol, milyen jól végezte dolgát, de talán nem kellett volna.

Mártha Imrétől Barts J. Balázsig terjed a sor.
Az Origo összeállította azoknak a „régi elvtársaknak” a listáját, akik még mindig jól élnek a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat farvizén.
Itt van mindjárt Mártha Imre, a Budapesti Közművek vezérigazgatója, aki már a Gyurcsány-korszakban is jól fizető tisztséget viselt, hiszen 2008 májusában nevezték ki az MVM vezérigazgatójává, de már előtte is meghatározó szerepet töltött be az állami energiacégben. Gyurcsány-világba való beágyazottságát mutatja, hogy
vezérigazgató-helyettesként már a politikai kapcsolattartásáért is ő felelt.
Mártha Imre nem is maradt adós a kinevezésért: azonnal több millió forintos szerződéshez juttatta az MSZP kampánygurujaként ismertté vált Szigetvári Viktor cégét.
Nem csoda, hogy a 2019-es fővárosi győzelem után azonnal tisztséget kapott Karácsony Gergelyéktől: 2020. január 1-től a FŐTÁV vezérigazgatójának nevezték ki, majd 2021-ben az akkor létrehozott Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatói székébe került.
Az Origo azzal a Draskovics Tiborral folytatja, aki 2004 és 2005 között a Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, 2007–2008 között a kormányzati igazgatás összehangolásért felelős tárca nélküli minisztere, majd 2008–2009 között az igazságügyi és rendészeti miniszter volt. Most pedig a BKK igazgatósági elnöke.
Ezt is ajánljuk a témában
Walter Katalin példákat is felsorol, milyen jól végezte dolgát, de talán nem kellett volna.
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója
9,96 millió prémiumot vehet fel Karácsony Gergely jóvoltából.
Walter 2021 eleje óta vezeti a közlekedési társaságot, előtte a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) élén állt. A BKK vezérigazgatója szintén kapcsolódik a 2010 előtti Gyurcsány-korszakhoz: 2013-től másfél évig Bajnai Gordon volt miniszter és kormányfő kabinetfőnöke volt az Együtt mozgalomban. Emlékezetes eset, ő volt az, aki a BKK utasait levágandó pulykákhoz hasonlította.
Bolla Tibor, a BKK vezérigazgatójaként 9,6 millió prémiumot kapott Karácsony Gergelytől. A vállalatvezető nagy túlélő, immár tíz éve, 2015 óta áll a BKV élén. Aligha véletlen, hogy Bolla a 2019-es önkormányzati választás után is megtarthatta a tisztségét.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója Borosné Szűts Ildikó már a baloldali kormányok idején jelentős pozíciókat töltött be, hiszen a Magyar Posta, majd azt OTP Bank vezetője is volt.
Róla is nyíltan ki lehet jelenteni, hogy
Gyurcsány embere, hiszen több millió forinttal támogatta a DK pártalapítványát.
Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatójának a 2022. évi prémiumfeladatainak teljesítéséért 9,48 millió forintot fizethet ki a vállalat a főpolgármester döntése nyomán. Barts J. Balázs 2000 és 2010 között a MOL Vagyon- és szolgáltatásmenedzsment vezetőjeként dolgozott. 2010 áprilisában – a kormányváltással egy időben – a Magyar Nemzeti Bankba igazolt.
Ezt is ajánljuk a témában
Csakhogy a baloldali főpolgármester még nem hozott döntést.
Nyitókép: Purger Tamás/MTI